Balettcipő és rúd – Interjú Rózsa Csillával

  • Bejegyezte: Unknown
  • dátum: csütörtök, május 01, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Gyerekkora óta élete része a tánc, komoly sikereket tudhat magáénak, nemrégiben a klasszikus balett mellett a rúdtáncba is beleszeretett. Rózsa Csilla nemrég nyitotta meg saját táncstúdióját és azt is elárulta nekem, hogy édesapja, az ismert tévés műsorvezető, Rózsa György milyen kapcsolatot ápol a rúdtánccal.


Rózsa Csilla

Februárban nyitottad meg rúdtánc stúdiódat, az Artpole Buda Studio-t, ahol klasszikus balett órákat tartasz gyerekeknek és felnőtteknek is. Eléggé fiatalon találkoztál a tánccal, amely azóta életed részévé vált. Mesélj nekem egy kicsit bővebben erről!

A balettet elég korán kezdtem el. Anyukám válogatott tornász volt, gyönyörű, kecses nő, és szerencsére sok testi adottságot örököltem tőle. A szüleim nagyon szerették a balettet, és anyukám látta rajtam, hogy alkalmas lennék erre a pályára, így nekik köszönhetem, hogy elvittek a Balettintézetbe. Az első év nem ment könnyen, eleven voltam és nehezen kötött le ez a nagy fegyelmet igénylő mozgás; aztán sorra jöttek a sikerélmények, így hamar megszerettem. Már a Balettintézeti évek alatt is sok csodás szerepet táncolhattam el: főszerepeket a Diótörőben, a Carmen balett változatában, és neves külföldi versenyeken vehettem részt. A Balettintézet vizsgaelőadása után a düsseldorfi Opera szerződtetett le.

A balett mellett sportolsz is?  

Nem igazán van időm sportolni. Az Artpole Studio mellett egy táncművészeti iskolában is tanítok főállásban klasszikus balettet, így a délelőttjeimet ott töltöm. Ezután nekilátok intézni a stúdióm körüli teendőket, hivatalos ügyeket, és 4 órára már bent vagyok az Artpole-ban. Este 8 óráig minden napom ott töltöm, így este már örülök, hogy beeshetek az ágyamba. Ha épp nem balett órát tartok, akkor beállok egy-egy rúdtánc edzésre, másfél éve ugyanis ez a sport lett a nagy szerelmem. Nyáron majd több időm lesz, így akkor jobban ráfekszem a rúdtánc project-re és keményen elkezdek edzeni.




Hogyan jött az ötlet, hogy saját stúdiód legyen?

Mindig is szerettem volna egy saját táncstúdiót, de egészen másfél évvel ezelőttig csak balettben gondolkoztam. Ekkor mentem el életem első rúdtánc órájára tele kétségekkel, félelemmel. Szerelem volt első kipróbálásra, ahogy a legtöbb lánynak az. Nekünk is sok visszajáró vendégünk van, hiszen aki egyszer kipróbálja valahogy ott ragad. Nem egy unalmas konditermi lépcsőzés, hanem érdekes, kihívásokkal és sikerélményekkel teli testmozgás, ami a szórakozás mellett persze minden izomcsoportot maximálisan megdolgoztat. Látva, hogy mennyi lánynak, nőnek ad önbizalmat és örömet a rúdtánc, azon gondolkoztam, hogy ha nyitok egy saját stúdiót, ennek a sportnak is jelen kéne lennie a palettán; végül úgy alakult, hogy ez lett a főprofilunk. Persze mindig hangsúlyozom, hogy a rúdtánc mellett fontos a balett is, hiszen attól lesznek igazán szép, harmonikus, kecses mozdulatai egy nőnek. Nem volt egyszerű megnyitni a stúdiót, hosszú hónapokba és hajnalokba nyúló munkálatokba telt, nem biztos, hogy még egyszer belevágnék, de a végeredményre nagyon büszke vagyok!

Apukád, Rózsa György is jár hozzád mozogni? 

Ha az annak számít, hogy néha kinyitja az ablakokat és elmosogat - nagyon szeret mosogatni, úgy hívja magát, hogy a „mosogatás Paganinije” - akkor igen. Egyébként nehezen rávehető a sportra. Mellesleg férfiak is járnak hozzánk rúdtáncra, csak még nem olyan bátrak, mint a lányok, de egyre jobban kezd elterjedni közöttük is, hiszen nagyszerű erősítő gyakorlat az ő számukra is.



Az órarendet nézve feltűnt a sok rúdtáncos óra. Ezek szerint ekkora érdeklődés övezi ezt az időközben divattá vált sportot?

Ma már a legtöbb embernek nemcsak a bárok szórakoztató tánca jut eszébe a rúdtáncról, hanem egyre többen tudják, hogy a rúdtánc komoly sport, amiből hazai és világversenyeket is rendeznek, és ahol a magyarok kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Nem véletlen, hogy egyre több szülő hozza el hozzánk a gyerekét, akik őrületesen imádják ezt a sportot. Mi meg őket, mert nagyon édesek, ügyesek, és 8-10 éves korban már csodákra képesek. Persze még mindig akadnak olyanok, akik kétkedve néznek, ha megemlítem mibe vágtam a fejszém, de nekik csak azt tudom mondani, hogy egyszer jöjjenek el, és meglátják milyen jó hangulatú óráink vannak.

A teljesen kezdő, a mozgással csak most ismerkedő érdeklődőknek mely óratípusokat ajánlanád?

Mindegyik órát ajánlom nekik, hiszen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenkit a képességeihez mérten fejlesszünk. Profi edzőink olyan feladatokat adnak, ami megfelel a kezdők szintjének, adottságainak, így mindenki sikerélményekkel mehet haza az órákról. Fontosnak tartom, hogy korlátozzuk a létszámot, ezáltal mindenkire megfelelő figyelem jusson. A rúdtánc és a balett mellett hamarosan indul a jóga és a showtánc tanfolyamunk is, amelyekhez szintén folyamatosan lehet majd csatlakozni. Mindegy, hogy az ember profi vagy hobbiszinten űzi a sportot, lényeg, hogy boldogságot találjon benne, és feltöltődjön.

0 megjegyzés :

PARTNEREK: