A „homokos” sport: Sandbag

Rajt:

Ha azt mondom homokzsákkal edzettem, mire gondolsz először? Valószínűleg egy jól teletöltött klasszikus zsákra, amit nagy szenvedések árán emelgetek egy fagyos, téli délutánon valahol a pusztában. Az elv hasonló, de beltérben vagyunk, és nem egy szokványos zsákról beszélünk.

Impressziók:

A terem helye nem változott, mióta legutóbb a capoeira aerobic óra kapcsán jártam itt; továbbra is lehetne egy Walking dead epizódot forgatni az épület bármely részében – a nyüzsgős, kontrasztos konditermet kivéve.

Átöltözöm, majd kifele menet a „Mellett ki!” felirat kapja el tekintetem, de ráerősít a helyes tartásra az öltöző két ajtaja közötti nagy tükör is, ahol ellenőrizhetem, hogy biztos a legjobb formámban lépjek ki onnan – kitolt mellekkel.

És ezután mi fog velem történni? Ágh Csaba edző kezei közé kerülök – legalábbis átvitt értelemben – egy személyi edzés erejéig, ugyanis csoportos órát nem tart.
Egy kis előzetes: Amerikából származik a sandbag eszköz, a TRX-hez hasonlóan katonák által kezdődött a történet. Csak éppen egy kosaras illető fejlesztette tovább a hadsereg (csupán homokzsákot cipeltető) módszerét, mert hátproblémái voltak.


Az, hogy több, mint egy év masszív sportblogolás után – nem beszélve az előtte lévő, pár évvel azelőtt kezdődött sportéletemről – még valami tud nekem komolyabb izomlázat okozni, az igazán nagy elismerést érdemel a részemről!

Több korábbi írásomban is (pl. primal move, metabolic) hangsúlyoztam mennyire fontos a törzs, a hát és a mélyizmok megerősítése. Hogyha csak gyúrsz tök jól fogsz kinézni, de ha az említett izmokat nem erősíted meg, a szép külső egy megalapozatlan és nem feltétlenül jó állóképességet fog takarni. Nem mellesleg azért is gyenge a törzsünk, mert sokat ülünk…

A bemelegítés klasszikusan zajlik (végtagok átmozgatása: fej, karok, lábak, velejárók).
Két sandbag is rendelkezésemre áll az edzéshez (micsoda véletlen, pont passzol a ruhámhoz), mindkettő hat kiló körüli, az egyikben víz a másikban homok van. Az előbbi a nehezebb, de az utóbbi sem kutya. A sandbag egy király dolog, mivel halmazállapotánál fogva mozog belül a „cucc”, így a testemnek folyamatosan alkalmazkodnia kell és tartania a kialakult  helyzetben a zsákot. Új ingert kapnak eddig nem vagy alig használt izmaim, juppijé! Szóval nem unalmas!


Csabi szaktudása az égig ér: edzés közben mindent számomra érthetően magyaráz el: mikor, hol kell megfeszíteni az izmaimat és miért!? Kezd teljesen letisztulni bennem a test anatómiája annak ellenére, hogy nincs edzői végzettségem.


A magyarázások között alsó- és felsőtesti próbákat végzek, egyelőre az alapgyakorlatokat csinálom. Nem semmi, hogy itt-ott mennyire kell tartanom a csípőmet, feszítenem a fenekemet és figyelni arra, hogy a  lapockámat összezárjam, miközben egyenes a hátam – és mindezt egy időben.

Tricepsz erősítés
A fejem és a vállam fölötti átemelést ciklonnak nevezzük, nekem inkább hasonlít egy varázsköpeny felvételére:




Kellenek a felhúzások és az oldalirányú mozgások is, hiszen így hangolódik össze a test két oldala és erősödik a törzs.

A kitörést sem felejtjük ki, amit megtudtam, hogy lehet a megszokottnál jobb módon is csinálni (hátrafele). Ennél a póznál fontos, hogy csak a felsőtest fordul el, a csípő szemben marad a tükörrel. Könnyűnek tűnik, de kevésbé lesz az, ha a képre nézve fejben hozzáadsz hat kilót.

Kitörés és oldalak összehangolása 

Hallottál már a maci guggolásról? :)

Nem láttam még macit guggolni (sandbag-gel sem) :)
Huhh!
Ezeket összekötve nyomjuk tízesével felsőtestre és alsótestre dinamikus gyakorlatokkal, majd 30 mp. munka, 10 mp. pihenőidővel, több kör alatt. Cserebere is van, egyszer a homokkal, máskor a vízzel töltött zsákkal edzek.




Csabi is mozog velem, ha megállok erélyesebben rám szól, hogy csináljam tovább. Közeledik a vége…
Kész, vége, el is múlt a másfél óra, amit nyújtással zárok!

Nyújtás közben szigorúan meg kell fogni a fülcimpát :)

Ami fontos:

Iszonyatos, több napig tartó izomlázra felkészülni! A leírtakon kívül Csabától azt is megtudtam, hogy a szülés előtt álló nőknek nagyon fontos a mélyizmaik erősítése, amit a pilates és a jóga mellett a sandbaggel is megtudnak tenni – akár utólag is.

Hol? Fitness Factory, Budapest XIII. Róbert Károly körút 54-58.
Mennyibe kerül? 6000-30.000 ft (ebbe nem tartozik bele a terem belépője, részletekért érdekődj Csabánál)
Mit vigyél? edzőruha cipővel, víz, törölköző

Pontozás
Kínzó faktor: 10/10
Ennyire formál: 10/10
Edző: 11/10
Helyszín: 10/10
Ennyire fáj másnap mindened: 11/10

0 megjegyzés :

PARTNEREK: